Mindenki nyomot akar hagyni az életben. Van azonban egy olyan versenyszám, amelyben az nyer, aki a legkisebb nyomot hagyja maga után. Ez az ökológiai lábnyom.

Képzeljük az egészet egy olyan rezsiköltségnek, amelyet nem mi fizetünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy senki sem fog érteni megfizetni. Életünk során ugyanis feléljük a Föld erőforrásainak egy aprócska, mégis nehezen jóvátehető részét. Különösen igaz ez a mi, fejlett életmódunkra. És ha nem lenne elég, hogy lehetőségeink fölött élünk, még bizony sok dologban pazarolunk is.

A csirkének csak a mellehúsát esszük meg, és nem gondolunk arra, mit okoz a maradéka (eláruljuk: súlyos problémákat). Télen is akarunk érett paradicsomot enni, és reggelente állunk a dugóban csupa olyan más sofőrrel, aki egyedül ül kocsijában. Az élelmiszerhez aránytalanul sok csomagolóanyagot vásárolunk, majd az ételek egy részét bontatlanul dobjuk ki a lejárt szavatosság miatt. Ha a központi fűtés túl meleget áraszt, télen is alaposan kiszellőztetünk. Pazaroljuk az ivóvizet, a villanyt és égetjük a szénalapú energiahordozókat.

Minél több pénzből gazdálkodhat valaki, annál nagyobb a felelőssége, és annál több kárt tud elvileg okozni. Tudjuk, hogy ez elég deprimálóan hangzik, de mindezért nem kell a hátunkat korbácsolva vezekelni. Elég a tudatosság, és akkor sok részéből faragni lehet annak, amit az ökológiai lábnyomunknak nevezünk.

Lássuk először a definíciót, ígérjük, nem lesz hosszú!

Az “ökológia” az élőlények és a természeti környezet kapcsolatát, egymásra gyakorolt hatását vizsgálja. Magyarul környezetbiológiának nevezzük. A lábnyomot ebben az értelemben pedig az adott idő alatt magunk után hagyott környezeti hatásként értelmezzük. Van ilyen személyeknek és cégeknek, valamint bármilyen tetszőleges, általunk meghatározott csoportnak (legyenek ezek például Szeged lakói, a magyarországi autógyárak vagy az egy napon Budapestről felszálló repülőgépek).

Az ökológiai lábnyom analízis az egyik leggyakoribb számítási mód. Azt számítja ki, mekkora területű föld képes kitermelni egy adott közösség energia-, étel-, víz-, építőanyag- és egyéb fogyasztását, valamint hulladéka feldolgozását. Megjegyzendő, hogy a Földnek nem csak az emberi szükségletek kiszolgálását kell ellátnia, hanem az összes élőlény igényét.

A Föld ökoszisztémiája elvileg újratermeli saját erőforrásait. Csak hát “senki sem számolt” az emberi fejlődéssel. Vagyis vannak olyan környezeti hatások, amelyeket a természet végtelenül komplex rendszere kárpótolni tud, és van, amit már nem. A biokapacitást állítjuk a számításnál szembe a környezet igénybevételével. Amikor lehetőségeink felett élünk, akkor keletkezik a fent említett “rezsi”, amelyet a jövő generációi fizetnek majd meg helyettünk. És az emberiség jelenleg a lehetőségei felett él.

Azt természetesen érdemes vizsgálni, milyen körülmények indokolják adott esetben a lehetőségeken felüli környezeti igénybevételt, és milyen dolgokról tudunk lemondani, hogy ezt kompenzáljuk. Ilyen kiegyensúlyozó ötletnek tartják egyes országokban, hogy az állami menzákon bevezetnének heti egy húsmentes napot. Miért? Mert a tömeges állattartás indokolatlanul nagy környezeti károkat tud okozni, a szarvasmarha pedig a metán kiengedésével súlyosan természetpusztító. Igen, sajtevő vegetáriánusok sem ússzák meg, hogy elgondolkodjanak szokásaikon.

Mindig a mérték az érdekes. Meddig indokolt a “pazarlás”, mivel teszem jóvá?

Sok mindenen lehet és érdemes vitatkozni, de egy dolgon nem: a cselekvésnek itt az ideje. 2017-ben augusztus 2-ára esett az „ökológiai év” vége, a Föld lakossága hét hónap alatt felélte mindazt, amit a naptári évben a bolygó megtermel, onnan már a jövőjét égeti el az emberiség (forrás: Global Footprint Network). Ráadásul a jelenlegi helyzetet „könnyíti”, hogy a fejlett világ lakói aránytalanul sokat élnek fel, míg több milliárd ember, aki napi 300 forintnak megfelelő összegnél kevesebből tengődik, belül marad elvi lehetőségein. Magyarán elviszik a balhét helyettünk. De a jövőben egyre többen kérnek majd a jóléti fogyasztásból. A jelenlegi igazságtalanság népvándorlást és háborút okoz, viszont a fejlett világhoz való felzárkózás brutális környezetpusztítást jelent. Már ha minden így marad.

A probléma egyébként újkeletű. Mindössze 1970-ben léptük át azt a kritikus határvonalat, amitől kezdve az emberi igények éves mértéke meghaladja a természeti szolgáltatások mértékét. Ez a szakadék szakszóval az „ökológiai túlfutás”. Ennek mértéke egyre növekedett az utóbbi negyvenöt esztendőben, s ennek egyszerre következménye és okozója a globális klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése, az erdőirtás, a víz- és élelmiszerhiány, vagy az egyre intenzívebb szélmozgások (hurrikánok) és áradások.

2009-ben még szeptember 25-e volt az ökológiai év vége, vagyis mindössze 8 év alatt másfél hónappal rövidült az az idő, ami alatt a rendelkezésre álló természeti tőkét az emberiség felélte. És mialatt egyre nőtt a felélt rezsi, megkétszereződött az emberiség létszáma… A 2017-ben elfogyasztott erőforrásokhoz már 1,7 db Földre lett volna szükség, és a negatív trend várhatóan folytatódik.

De nézzünk körül a saját portálunkon. Magyarország egy lakosának átlagos ökológiai lábnyoma 3,4 g.hektár, míg biokapacitása 2,4, a Föld átlag felhasználása pedig 2,9 ghektár, míg 1,7-et képes megtermelni. Vagyis mi a saját fogyasztásunkat sem tudjuk fedezni, miközben átlagon felül veszünk el abból, amin bő hétmilliárd emberrel osztozunk.

Ami a jó hír: már nagyon sokan dolgoznak a probléma megoldásán. Kutatják a megújuló energiaforrásokat és azok tárolását, az eddigi eszközök alacsonyabb fogyasztásúvá tételét, az adatfeldolgozásban rejlő lehetőséget az okos várostól, a racionális szállítmányozáson át az új közlekedési technikákig. Igen, bizodalomra ad okot, hogy a számítógép ugyanazt a raktárat, kikötőt vagy repteret sokszor 20 százalékkal nagyobb kapacitással tudja működtetni, mint a számolásban és tervezésben már tőle elmaradó emberek. Így nem kell újabb területet bevonni ipari zónának, csak okosabban kell működtetni a meglévőt.

Ezen a honlapon sokat akarunk azonban arról mesélni, hogy mit tehetünk mi magunk. Hol kezdhetjük a seprést saját környezetünkben. Az első lépés, hogy értsük a problémát. A második megismerni lépéseink következményét, belátni, hogy mi magunk is okozói és elszenvedői vagyunk a folyamatnak. A harmadik a cselekvés. A PHI Alapítvány e háromban kíván segíteni. Hiszünk abban, hogy nem a jólétről kell lemondani, hanem ésszel kell fogyasztanunk, és akkor csökkentjük a jövő generációra hagyott rezsiszámlánkat.

Az ökológiai lábnyom csökkentése, az alternatív energiaforrások használata és egyáltalán a környezettudatos életvitel kialakítása mára nem egy fura csoport hókuszpókusza, hanem a modern ember egyetlen és felelős útja. Aki nyomot akar hagyni a Földön, segítsen hozzájárulni ahhoz, hogy az ökológiai lábnyomunk csökkenjen. Az alábbi cikkek ebben segítenek.